Élvezet mindenek felett

Szerteágazó, minden részletében fontos információcsomag kavarog a fejemben, úgyhogy nem tudom előre, milyen cikk sül ki ebből, de most elkezdem leírni és meglátjuk.

A természetes ketogén étrendről az járja, hogy puritán.

Suttogják (én pedig tapasztalom), hogy gyakorlatilag minden krónikus betegséget meggyógyít az I-es típusú cukorbetegségtől kezdve az autoimmun betegségeken át a rákig. A paletta széles, a palló keskeny.

Joggal merül fel sokakban a kérdés, hogy akkor miért nem terjedt el sokkal jobban.

Terjed, egyébként. Én legalábbis azon vagyok.

Az étrend teszi a dolgát, a betegek gyógyulnak, mégsem alkalmazza mindenki.

Vajon miért?

Cinikus hozzáállásomat mi sem jellemezte jobban egy évvel ezelőtt, mint, hogy lesajnáltam azokat, akik képtelenek lemondani valamiről valamiért. A cél érdekében pl. letenni a cigarettát.

Nem, nem teszi le, inkább belepusztul. Gyenge. Leszarja. Valamibe mekkő haani.

Nem eszi meg az ételt. Nem finom. Zsíros, bassza meg. Ehetetlen, hányok.

Hánynak is az elején, mint a lakodalmas kutya. Nem bírják a gyűrődést. Bedobják a törülközőt. A könnyebb utat választják, pedig, mint tudhatjuk:

„... tágas az a kapu és széles az az út, amely a pusztulásba vezet, és sok ember jár rajta. Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt."

(Máté 7:13)

Morogtam is a feleségemnek eleget, hogy milyen ostobák és gyengék a betegek. Valószínűleg ezért betegek. A hozzáállásuk viszi őket a romlásba.

Igen, a hozzáállásuk, lustaságuk, gyarlóságuk, ócska kifogásaik, emberi gyengeségeik sarcolják meg az éveiket, az egészségben eltölthető éveik számát. Az egészségükkel és éveik számával fizetnek azért, mert gyengék.

Természetes szelekció - fűzték hozzá nyersen a kommetelők, amikor néha megpendítettem ezt a témát online. Sokan vagyunk…

A természetes ketogén életmód egy borotvaélen táncolás.

Neeem, ennél azért jobb. Inkább egy keskeny pallón közlekedés a mocsár felett. Bármelyik irányba lépsz rosszul, elsüllyedtél.

Az aszkézis, a lemondás, a kompromisszumok, az örökös kompromisszumok kéz a kézben járnak a természetes ketogén életformában.

Makkegészséges lehetsz és maradhatsz időtlen időkig, de nagy árat fizetsz érte.

Nincsenek zabálások, sütizések, piálások, pizzázások, le kell mondani az élvezetek, a gasztronómia oroszlánrészéről. A gasztronómia az emberiség egyik legnagyobb keresztje, erre feszül ki a krónikus betegek szinte mindegyike.

Nyáron aztán az egyik táplálkozás-intervenciós klinikáról 2 nap folyamatos öklendezés és hányás után megszökött az egyik páciens. Egy milliárdos, akinek nem számít a pénz, bármit megengedhet magának, és bármit meg is enged. Az ország legjobb Michelin-csillagos szakácsának éttermébe jár étkezni, olyan gasztronómiai remekműveket szolgálnak fel neki naponta, amiket a legtöbb átlagember csak stock-fotókon látott.

Olyannyira felbosszantott ez az eset, hogy magamba szálltam és felülvizsgáltam a cinikus hozzáállásomat.

Ennek az embernek semmi más baja nem volt, mint az, hogy „nem ízlett” neki a kaja. A füstölt húsoknak még a szagától is rosszul van. A zsírtól émelyeg a gyomra és sorolhatnám még a sirámait.

A kajával nem volt semmi gond – én is azt ettem. Puritánnak valóban puritán, de tápláló, gyógyító és hát ugyebár mi is lett volna a lényege: legyen tápláló és gyógyító, slussz. Ja, hogy élvezhetetlen?

Mit számít? Működik vagy nem? Célt lehet érni vele vagy nem?

Működik. Szigorúan, monoton mindenkinek. Kivétel nélkül. Azoknak, akiknek megvan a megfelelő eltökéltségük, önfegyelmük, céltudatosságuk és kitartásuk, azoknak mind működik. Parádésan.

Igen ám, de fehér hollóval sűrűbben találkozol, mint tűzön-vízen át gyógyulni akaró beteggel. Ja, ez ilyen szar? Akkor maradok beteg – ez a jellemző hozzáállás és emiatt voltam sokáig cinikus ezekkel az észlényekkel.

Szökött páciensem azért rendesen belerúgta az ajtót színes, szélesvásznú pofámba.

Elgondolkodtam: mitől van az, hogy a hotelszolgáltatás hatszor annyiba került neki, mint az étel? Vajon nem kellene az arányt megfordítani? Nem lenne-e célszerűbb egy szerényebb szálláshelyen kevésbé hányni a gourmet minőségű ételektől?

Az ősi élvezet. A mindenható élvezet. Az élvezetek hajszolásának emberrel egyidős kultusza. A gasztronómia. Az evés étkezéssé szentelése. Az ínycsiklandás tudománya és a finomságokért mindent kifizető embertömegek. Most akkor hogyan lehetne továbblépni? Hogyan lehetne a hasznost a kellemessel összekötni, ami nem lebecsülendő emberi igény.

Spoiler: már dolgozom a háttérben a hasznos kellemessé tételén. Olyan partnert találtam hozzá, aki kétségbeejtően elfoglalt, de egy vérprofi, akit az izgat, hogy egy ilyen kihívást hogyan tud felülmúlhatatlan szinten megoldani.

A minap egy edzéselméleti cikk kapcsán már szösszentem az élvezet meghatározó szerepéről az amatőr sportban.

Az edzések többszöri felfüggesztése kapcsán – gyarló emberből vagyok én is – jöttem rá arra, hogy az edzés nem a megszakadásról szól. Nem arról szól, hogy a kurva életbe, megint menni kell(ene). Hogy muszáj futnom, mert egy kövér disznó lettem és újra férfinek óhajtanék kinézni. Utálok futni. Egy komplett tavaszt átfutottam reggelente a nagy semmiért, egyetlen dekát sem fogytam, pedig minden reggel a zamatos levegőjű erdőben kerülgettem az éti csigákat kilométereken keresztül. Utáltam. Abba is hagytam. Ha nem lett volna az erdő, a friss levegő, a nap, a madarak, akkor sokkal hamarabb bedobtam volna a rongyot.

Élvezet??

Az egyetlen élvezet abban volt, amikor végre túl voltam rajta. Amikor beülhettem a kocsiba és mehettem a dolgomra, kipipálhattam a kötelező mutatványt.

A konditermi edzés könnyebb feladat, mint a futás.

Egy jó zajszűrős fejhallgató, végtelen számú vérpezsdítő zene és adjad neki.

Alapos bemelegítés, nyújtás – mind a zene durván inspiráló lüktetésére, csukott szemmel, átélve a pillanatot. Érezned kell, ahogy valóban bemelegszik minden izomrostod, az inak eredési-tapadási zónái izzani kezdenek, már fáj, de jólesik. Az izmok megtelnek vérrel, egyre jobban feszülnek, mint amikor a pedellus a felhőkarcolóban sorra kapcsolja fel a lámpákat, úgy gyullad ki egymás után az összes izomrost, még az is amelyről eddig azt hitted nem is létezik. Most pedig bejelentkezik és tombolni akar.

Pure joy.

Kis súlyokkal, titrálva, ütemre, bukásig.

Aztán folytatva a flow-t pozícióváltással, beégetésig, bukásig. Mindig egy szögfokkal másképp, rostról-rostra végigégetve az izmokat, bukásnál váltani a pozíciót, nem abbahagyni.

Ha ráérzel az ízére, rájössz, hogyan építheted újjá a testedet, hogyan definiálhatod az izmaidat, miközben ég rólad a zsír, mint a kohóban – na, akkor megérkeztél.

Ez már nettó élvezet.

Amikor 06:35-kor csörög az órám, hogy vége – általában káromkodással nyugtázom (igyekszem leszokni), hogy a picsába, ennyi volt mára.